TheSly blogja

Bárányokat számolni...

Vagy eredetileg is erre értették, de ha nem, akkor meg kitaláltam egy nagyon jó meditációs módszert: a bárányokat számolni az azt jelenti, hogy megszámolod a gondolataidat.

Azáltal, hogy megszámolod őket, felülemelkedsz kaotikusan csapongó gondolataidon, és az egód megszűnik létezni. Az ego nem más, mint a megfigyeletlen gondolatok.

A meditáció alatt nem azonosulsz a gondolataiddal, hanem önvalóddá, a gondolatok megfigyelőjévé válsz.

Az aktív szén (faszén) méregtelenítő. Kivonja a mérget a szervezetedből. Alkalomadtán még a rádioaktív sugárzást is kivonja a gyomrodból egy minimális szinten.

<- ezt nem árt tudni...

Miért buknak a nők a bunkó férfiakra?

"A nőknek fontos a függetlenség és ha egy férfi, aki hanyagolja a nőt, az azt mutatja, hogy nincs is szüksége nőre - független a nőtől, és ez a nőnek imponál."

"Megbokrosodott"
= elszabadult

"Ezt meg tudom magyarázni. Vegyük például az akácot. Az megbokrosodik, elszabadul, burjánzik és nem tudsz vele mit kezdeni."

A mai témaindító kérdés pedig:

"Volt-e Ádámnak mellbimbója?"

Erre reflektáló gondolatmetek a teljesség igénye nélkül:

"Biztosan nem volt, mert Isten nem teremtett fölöslegeset. És köldöke sem volt. Mellbimbója csak azért van a fériaknak, mert az orvostudomány szerint csak a már pár hónapos embirónál dől el, hogy fiú lesz-e vagy lány. Illetve köldöke meg azért nem volt, mert nem volt anya, akivel össze kellett volna kötnie."

"Volt neki, mert Isten már eleve olyan embereket teremtett, akik később benépesítették a Földet."

"Biztosan lennie kellett, mert - ha hiszünk a genetikai öröklődésben - akkor Káinnak és Ábelnek sem lett volna, és ma sem lenne egy férfinak sem mellbimbója. Hacsaknem valami mutáció..."

"Alapítsunk egy szektát, nevezzük Ádám fiainak, és csak az a férfi léphet be, aki levágja a mellbimbóit..."

Kezdeti teljesen öncélú bejegyzéseim után úgy döntöttem, hogy ide mostantól két témakörből fogok post-olni csupán:
- nagyon érdekes magyar nyelvi kérdések, melyeket Kollégáimmal tárgyalunk/fejtegetünk
- nagyon érdekes filozófiai/vallási/tudományos okfejtegetések, melyeket a Kollégáimmal követünk el

Mindezt csupán azért követem el, hogy ezek az értékes gondolatok ne vesszenek el örökre.

Amúgy örömmel tapasztalom, hogy itt tényleg nem törlik ki a blogokat, évekig tartó inaktivitás után sem. Nem semmi :)

Látjátuk feleim szümtükhel,
hogy vogymuk:isá, iszonyou szaru
vogymuk. Pokoli milosztben
terömtevé elevé mi Istenünk
Porceliánt, és adutta valá nekünk
imádoásra bálványoá. És mind
Korcsmában valou vegyüsgyimilcsek-
bül ivoám napon elöte. Hiába
tiltutoak éngem egy gyimilcsistűl.
Pedig mondoák nekem, mért nüm
igyák: isá, ki mai napon iszon
az gyimilcsbűl, másnap halálnek
haláláal holsz.

Hosszú-hosszú idő után ismét új bejegyzés.

A minap megleptem magam egy karácsonyi ajándékcsomaggal. A szokásos "illatszercsomag", csak ezt nem a nagyszülők vették, szóval még használom is (az ő ízlésük addig terjed, hogy melyik az olcsó - sorry Nagymuter). Ennek tartalma volt egy Fejsze[angolul] tusfürdő, egy Fejsze[angolul] áftersév, valamint egy [Keresztbe tett kardpengék márkajelű], modern, négypengés borotva. Amolyan rezgős fajta.

Még személy szerint nem találkoztam ilyennel testközelből, szóval óvatosan bepöccintettem an "On" gombot a nyélen, oszt hogy menjen. Arcomhoz érintettem, és... és semmi extra. Vártam valamit. Valami csodát. Hogy ez majd ad valami pluszt a sima eldobhatós változatokhoz képest. Az első csalódások után, borotválkozás közben jöttek az alábbi eszmefuttatások, a teljesség igénye nélkül:

Ezt a borotvát nők tervezték. A férj megborotválkozik vele, elmegy munkába, majd az unatkozó háziasszonyok is "hasznát veszik". Vagy nem a nők, de egy manager. Szinte hallom is: "Mekkora üzlet lesz! Two in one! Az egész család örömére!"

Unatkozó kispolgároknak találták ki. Ha már extrém sportokra nem telik, akkor már az is elég, ha reggel a brotva ki akar ugrani a kezedből.

Ez a vacak valójában egy átszoktató-project. Régen villanyborotvát használtál? Próbáld ki ezt! Igaz, ez már nem villanyborotva, de ZÚG! Hát nem nagyszerű?!?!?

Hát kb ekkora végeztem is a borotválkozással, szóval ennyi. Itt jegyezném meg, hogy maga termék kiváló, csak egy kicsit nyúzta a pofámat, de amúgy bírom, mert az évek során jó vastagra nőtt a bőr rajta...

Bevezetésként annyit, hogy munkám (és főnököm) a közelmúltban külföldre szólított. Pontosabban Németországba.

Sem a foglalkozásom, sem a munkám természete nem lényeges a történet szempontjából. Elég annyit leírni, hogy céges autó, Miskolcról Nürnberg mellé. Mivel földrajzból én magam is hülye vagyok, ezért most közlöm: ez egy kellemes 950 km-es út.

Az odaút csendes magányban telt, egy kellemes 10 órás alvás után vasárnap. Az tény, hogy így is elment vele vagy 9 óra, de még úgy igazán el sem fáradtam tőle. Az ott töltött időről, és a történésekről majd egy másik bejegyzés fog születni. Ami igazán érdekes, az a visszautam. Mint a cím is jelzi, visszafelé egy kisebb kerülővel jöttem - két kollégát még kitettem a müncheni reptéren.

Szóval indulás délután kettőkor (egy talán már csempészésnek minősülő búzasörmennyiség beszerzése után). Münchenig az út még csak csak eltelt valahogy, beszélgetés, egy kis rock hallgatás. A reptéren érzékeny búcsút vettem a kollégáktól, aztán folyt. köv. Kb egészen odáig minden rendben volt, hogy átléptem a magyar határt. Onnantól viszont intenzíven éreztem, hogy kezdek fáradni. Teltek a kilométerek, Pesten felébredtem kicsit (az M0-ás túl nagy kerülő). Viszont még mindig volt 170 kilométerem. Elkezdődött a pokoljárás.

Elaludni nem nagyon szerettem volna menet közben. Jöttek a praktikák. Ha a Kedves Olvasók látták a Crank (Felpörögve) című filmet, akkor ismerős lehet a mottó: pörögj, vagy meghalsz. Elsőnek jött a rock hangerejének növelése, később, mikor már koncerthangulat volt a kocsi belsejében, akkor a headbang is. Egy idő után már ez sem segített, úgyhogy mindez kombinálva lett az ablak időnkénti leengedésével. A hideg levegő ismét életben tartott egy darabig. Utolsó mentőövként, az utolsó 15 kilométeren pedig időnként meglepetésszerűen felpofoztam magam (komolyan mondom az elsőnél tényleg meglepődtem, hogy mekkora sallert adtam magamnak bal kézzel...). Félig az álom határán lebegve sikeresen megérkeztem Miskolcra.

S hogy örömöm teljes legyen, a céges kocsit a cégnél kellett leraknom. Szóval mielőtt végre átadhattam volna magam az édes alvásnak, éjjel egykor még várt rám egy kis séta a cégtől az albérletig. Ahogy tettem a egyik lábam a másik után, három lehetőség merült fel bennem: ott helyben összesek, önként lefekszek egy bokor alá aludni, valamilyen csoda folytán eljutok az albérletig. S végül - bár erre látszott akkor a legkisebb esély - ebben a zombi-szerű állapotomban azt vettem észre, hogy már az albérletnél állok.

Ezen "kaland" óta szinte új embernek érzem magam, hisz a halál torkából tértem vissza, s most már teljes mértékben szimpatizálok minden kamionossal és buszsofőrrel, akik minden egyes munkanapjukon ezt élik át. Ámen.

u.i.: Többek között ez a szám tartott életben: Fürgerókalábak - Hardkór :D

V-Day, szombat hajnali 04:35

Édesapámmal és egyik haverjával sikeresen megérkeztünk a henteshez. Rudi még békésen aludt az utánfutón. Mi előkészítettük a terepet. Akció előtt bedobtunk egy kis bátorító varázsitalt. Majd mégegyet. Kicsit kimelegedve elindultunk az utánfutó felé, gonosz vigyorral arcunkon.
A már jól ismert kötél ismét Rudi szájába került, aki ezt nyugodt boldog visítozással vette tudomásul. Lefelé már könnyebben jött a platóról, mint fölfelé. Lépett, lépett, hopp nincs plató, leugrott. Ha hagyományos módon történik a vágás - értsd semmilyen fájdalomcsillapító elektrosokk, meg ilyen sportszerűtlen eszközök - akkor Rudi még ma is élne. De a hentes már előre készült, mert amíg mi nyugodtan fogtuk Rudit - aki meglepően nem akart elszaladni, csak állt sokkosan - ő elővett egy gyanús készüléket. Hatalmas csipesz-szerű valami, amit vezetékek kötnek össze egy óriási telefontöltő-szerű dologgal, ami meg be van dugva a 230-ba. A hentes szólt, hogy akkor egy pillanatra vegyük le a kezünket Rudiról, ha nem akarunk osztozni a sorsában, majd egy alattomos mozdulattal rázárta a csipeszt Rudi fejére. Ő erre elkezdte mereszteni a szemét, még a visítást is abbahagya.
Haverom faterja, köszönhetően a pult alól előkerült házi védőital gyakori fogyasztásának ifjúkori árja testalkatát már vagy húsz éve maga mögött hagyta. Manapság testalkata leginkább egy gilisztás, tüdőbeteg, 3 hónapos süldőére emlékeztet. A Kedves Olvasók el tudják képzelni Rudi állapotát, hogyha közlöm a tényt: ez az ember fél kézzel fellökte Rudit, a 180 kilós versenysúlyban lévő disznót.
Ez a rész most az állatbarátoknak szól, hátha mégis elolvassák ezt a bejegyzést (a “cikk” szó helyett köszönjük eme remek kifejezést GT Kolléga Úrnak). Nem szenvedett. Nem is érezte, amikor a késpenge átvágta a nyaki ütőerét. Azt sem érezte, hogy a meleg vére patakokban folyik a teste mellett. Ki volt ütve. Már csak arra eszmélt, hogy nem is él.
Rendszerint édesapám a böllér. Ő viszi be a szúrást. Ő öl. Hosszú évek alatt már szép gyakorlatot szerzett. De a hentes mellett az ő tudása bizony eltörpül. A hentes az nem egyszerű gyilkos. Egy profi. Szemrebbenés nélkül öl. Egy igazi sorozatgyilkos. Nem ejt felesleges vágást. Egy rövid lángborotválás, majd egy kis fürdetés után (mindez Rudi holttestével tötént) munkához látott. Precízen tüntette el a hullát, darabról-darabra. Szépen sorban bevándoroltak a feldogozó-helyiségbe a bordák, a szalonnák, a combok. Nem akarom untatni a Kedves Olvasókat a sertés feldogozás mikéntjével, maradjunk annyiban, hogy röpke 5 óra alatt a hullát teljse egészében feldolgoztuk, teljesen lehetetlenné téve az azonosítást.
A hurkákat, kolbászokat, szalnonnákat, tepertőket, sonkákat és a temérdek húst mind otthagytuk kihűlni, és mi elindultunk a nagy fáradtságra koktélozni egyet. Az akció sikeresen lazárult.

A történetben szereplő állatokat nem érte bántalmazás, nem sérültek meg, nem voltak veszélyben. A történet teljes egészében a fantázia szüleménye, a valósággal történő bármilyen egyezés a véletlen műve.

V-Day -1, péntek este 18:00

A vágás előtti nap. Tervek szerint nálunk gyülekeztünk, a célpontot át kellett szállítani a henteshez. A hentes szerint ennek is meg volt a módja. Már jó előre be lett készítve kicsiny udvarunkra az ól közelébe egy rácsos felépítménnyel ellátott utánfutó. Másik két segédeszköz segítségével erre kellett ráterelnünk Rudit, hogy ezek után gépjármű segítségével a célterültetre szállíthassuk. Ezek a segédeszközök: egy drótból készült nagyon praktikus húzókötél kényelmes fogantyúval, valamint egy iszonyatosan nagy gumidarab, megfelelő lyukakkal ellátva a szélein.
A terv egyszerű. Rudi már előzőleg el lett rekesztve Röfitől, gyakorlatilag egy 3 x 3 méteres nyílt terepre. Közülünk a legbátrabb bemászik mellé, majd a szájában elhelyezi a fém húzókötelet. Ennek segítségével rákényszerítjük Rudit, hogy megközelítse a szállítására szolgáló objektumot. Mivel nálunk falun még a pallót nem találták fel, ezért az utánfotó alja és a talaj közti cirka 40 cm szintkülönbséget - a gumidarab segítségével történő - kézi emeléssel szándékoztunk áthidalni. Sajnos a terv gyakorlatba történő átültetése nem ment ilyen simán…
Közülünk a legbátrabb - a hentes - bemászott Rudi mellé az ól udvarába. Rudi szájában elhelyezte a drótkötelet. Eddig nem volt semmi probléma, Rudi mit sem sejtve a készülő dolgokról boldogan elkezdte rágcsálni a szájába tett drótkötelet. Kinyitottuk az ól előterének ajtaját, és azzal a lendülettel elkezdtük húzni kifelé Rudit. Ekkor beugrott neki, hogy valami nagyon nem stimmel, mert kb 30 cm húzás után szétvetette a lábait, és megálltunk. Nem mintha mi akartuk volna, de Rudi úgy döntött jobb lesz állva kielemezni a helyzetet. Miközben ő visítva szemlélődött, mi teljes erőből húztuk a kötelet. Édesapámmal ketten. A hentes lökdöste hátulról, hogy megmozduljon. Semmi. A nagy huzavona eredménye annyi lett, hogy hirtelen - köszönhetően a kötél kapkodva történő elhelyezésének - húzóeszközünk kirepült Rudi szájából, mi meg majdnem lecsüccsentünk a szebbik felünkre.
Második próbálkozásra a kötél sikeresen megült ismét Rudi szájában, amit a hentes egy röpke negyedórás várakozás után kísérelt meg, miután Rudi lenyugodott. A megindulással most nem volt probléma. Szinte önként sétált az utánfutó irányába, mi meg követtük, mintha kutyát sétáltatnánk. Csak aztuán ő balról meg akarta kerülni a platót. Ezt mi persze nem engedtük, szóval indult újra az őrült kötélhúzás. Szerintem az a malac simán elhúzott volna egy kamiont a fogával! Végül is az utánfutó tövénél kicsi pihenés következett. Idáig sikeresen eljutottunk. Rudi feje a platón pihent, én a platón húztam a kötelet, Édasapámék a hentessel pedig elhelyezték a gumidarabot Rudi hasa alatt.
Sok sok kínkeserves próbálkozás után sikerült csak Rudi mellső lábait elhelyezni a futón. Nem egyszerű egy 180 kilós malacot rávenni erre, ha azt ő nem akarja! Mert amikor Édesapámék emelték, ő csak lógatta a lábát, és esze ágában sem volt az egy kicsit is megemelni, és önként a platóra rakni. Hát indult újra a kötélhúzás. Végül a mellső lábak fenn voltak. Most voltunk gondban. Nem volt már hova tenni a gumidarabot. A malac már egy egész obszcén pózban félig azt utánfutón pihent. Nem volt mit tenni, hát emelték a lábainál és a farkánál fogva. Ha addig kunkori volt Rudi farka, most biztosan kiegyenesedett. Egy rövid negyedórás küzdelem után Rudi mind a négy lába a platón nyugodott, a rács bezárult mögötte, én meg felül kiugrottam (ahol nincs rács, mert a malacok nem az ugrótehetségükről ismertek).
Ezek után minden olajozottan ment. Gépjármű segítségével a futót - és vele együtt Rudit - elszállítottuk a henteshez. Otthagytuk a kocsit, a futót - benne Rudit - és a nagy izgalomra elindultunk koktélozni egyet.

A már említett faluban történő nevelkedésem folyamán - no meg annak a ténynek köszönhetően, hogy néhanapján még mindig hazalátogatok - egy újabb élménnyel lettem gazdagabb. Maga az esemény nem megy ritkaságszámba, kora gyermekkorom óta veszek részt ilyen szeánszokon, mikor is a ház (és még talán a szomszédságé is) apraja-nagyja összegyűlik egy hajnali órán, és rituálisan feláldozza a hosszú idő óta nevelt desznyót a nagy Hurka-Kolbász-Szalonna Istenség oltárán.
A most következő részek erőszakos jeleneteket tartalmaznak, ezért 18 éven aluli Olvasóink számára még felnőtt jelenlétében sem ajánlott!!! Azon felnőtt Olvasóinkat, akiknek gyenge az idegzete, nem szeretik az erőszakot, vegák, esetleg állatbarátok, megkérjük, hogy ugorjanak a történet harmadik részének (Desznyóvágás #3) utolsó, kiemelt bekezdésére! Köszönjük!
Alapesetben a vágás otthon történik, kicsi házunknál. Édesapám a gyilkos, én a tettestárs. Kemény munkával akár 6-7 óra alatt is eljutunk odáig, hogy a még röfögő áldozatból ínycsiklandó étkek készülnek - s már a gyilkosságnál használt eszközök is mind megtisztítva pihennek megszokott helyükön. Amennyiben ez az utolsó vágás is így történt volna, hát most nem lenne miről írnom.
S hogy ezt a “hagyományos” ceremóniát mi változtatta meg? A sztori röviden ennyi: Édesapám és egyik kedves cimborája - aki történetesen egy hentes - éppen koktélozgattak (lásd Munkáskoktél -a szerző) a szomszédos vendéglátóipari egységben, amikor is valamelyikük fejéből kipattant az ötlet, vágjuk a malacot náluk (mármint a hentesnél)! Neki profi felszerelése van, direkt erre a célra kifejlesztett és legyártott eszközök. Mennyivel egyszerűbb lesz! És eme logika zúdított ránk megannyi küzdelmet és szenvedést.
Most, hogy az eseményről és a körülményekről már ily szép összefoglaló készült, ismerjük meg az áldozatot is! Már majd egy éve nevelkedett nálunk egyik testvérével. Mitagadás szép nagyra meg is nőtt ez alatt az idő alatt. Cirka 180 kiló, széles hát - mintha gyúrt volna - tömpe orr. S hogy ne legyünk személytelenek - most szeretnék elnézést kérni minden olyan olvasótól, akinek van Rudi, Rudolf nevű ismerőse - ő volt Rudi. Szóval Rudi és Röfi együtt nevelkedtek az ólban békésen, gondtalan életet élve, a félelmet hírből sem ismerve. Amúgy falun csak ez a két malacnév ismert, ezeket vagy felváltva kapják a portán vendégeskedő malacok, vagy egyszerre, ha ketten vannak. Ha már három malac van egyszerre, akkor fogalmam sincs, mi lehet a harmadik név. Nálunk ilyen még nem fordult elő soha.
A haditerv a következő volt: a vágás szombaton történik, tehát péntek este Rudi átszállításra kerül a hentes ismerős portájára. Majd szombaton Édesapám és én, meg Édesapám egy haverja szolgálatra jelentkezünk a hentesnél hajnali fél 5-kor. Ezután megtörténik a célpont megsemmisítése, majd a nyomok eltüntetés (ergo a malac feldolgozása).

És a cím alapján pontosan olyan koktélra lehet gondolni, mint az összes többi (alkoholos és nem alkoholos italok rázva, keverve, mixelve, és stílusosan odaillő pohárban díszítőelemekkel felszolgálva). Ezen cikk ennek a koktélnak a receptjét hivatott feltárni.
Hogyan is jutottam eme remek recept birtokába? Én büszkén vallom, hogy falun nőttem fel. Manapság községnek hívják, de akkor is falu. A gyönyörű Alföldön (Petőfi rulez!). Gyerekkorom óta tapasztalom, hogy hogyan is indul a falusi kétkezi munkások napja. Minden napja. Minden reggel jó munkásemberek áradata indul munkába. Ki 4-kor, ki 6-kor. Parasztgazdák, vízvezeték-szerelők, fuvarosok, gyári dolgozók (a szomszédos városba). És ez a lüktető emberáradat néhány csomóponton - egy rövid ideig - elidőzve, áthaladva indul csak igazán munkába.
Ezek a csomópontok igazi kulturális gócpontok a falu testében. A szocializálódás színhelyei. A városi színházak falusi megfelelői, ahol az emberek látnak bánatot, örömöt, könnyeket és röhögést. És ezek a Kocsmák. Nem “pub”-ok, nem tavernák, nem “drink” bárok, hanem Kocsmák. Városon “késdobálónak” hívnák őket, de falun a minőségi szórakozás netovábbjai. A legszakadtabb kocsma is vonzza, hívogatja új- és törzsvendégeit nap mint nap. És a munkások áradata ezeken keresztül jut el csak a munkavégzés helyszínére.
A statisztika kedvéért kb 3000 főre jut 13 ilyen létesítmény. Ebből a házunk 200 méteres körzetében 4 található. Hát így tapasztalhattam meg már gyerekfejjel milyen is egy kocsma. Akkor még nem sörözni jártunk át a haverokkal. Vettük a ropit, az import csokit. Ittuk a kólát. De közben láttunk és figyeltünk. És tanultunk.
Így tanultam meg ezt a titkos receptet. Ez a koktél változtatja át az életunt, kedvetlen, még alvó munkásembereket, lelkes, viruló, vidám Dolgozókká. És ez nem a kávé.
Következzen hát az alaprecept (bizony vannak koktél-változatok, kinek-kinek szája íze szerint). Hozzávalók: Kőbányai, kommersz vegyes pálinka. Elkészítés: egy üveg Kőbányai hagyományos söröspohárral, saját kezűleg kitöltve, apránként fogyasztva, a fogyasztás ideje alatt pedig szabadon választott időben kettő darab pult alól előkerült, üvegből töltött “vegyigyümi” egy kortyra történő szervezetbe történő bedobása kétes tisztaságú felespohárból. A különböző koktél-változatok az alapanyagban különböznek. Pénztárca és ízlés szerint. Ilyen változatok például a Soproni-körte-szilva, Borsodi-vegyes-barack, stb. A kombinációk száma közel végtelen.

És kicsiny falunkban - de nem csak ott, hanem az egész környéken - annyira elharapódzott a kultúra, a koktélozgatás reggelente, hogy a szomszédos város összes közép- és nagyvállalata (minden nemű és méretű gyár) bevezette a munkakezdéskor történő szondáztatást…

Ennek ellenére javaslom a koktélozgatás céges szintű bevezetését! Hát nem jobb dolog csupa vidám arcot látni az ember munkahelyén :D ?

A “Család” ügye átkerült annak a városnak a Hivatalába, ahol a bűncselekmény, akarom mondani a szabálysértés elkövetésre került. Ezek voltak a hanyatlás első jelei. Az ügyet - és egyben a vizsgálati nyomozást - egy igazán lelkiismeretes Főjegyző Asszony vette kézbe. Úgy látszik ő nem ugyanabban az iskolában (talán nem is ebben az országban?) tanult, mint a történet 2. részében említett kollégái. A maffia összes tagját, mind az 5 fiatalt berendelte egy közös meghallgatásra, VALAMINT azt az oprátort a TESZKÓ-ból, aki a jegyzőkönyv szerinti időpontban szolgálatban volt; aki “farkast kiáltott”. Az operátort az egyszerűség kedvéért hívjuk Sasszemnek.
Megkezdődött hát a maffia tagjainak a “pere”. Sorban meghallgattak mindenkit egyesével, majd behívtak mindenkit egy közös záró bejelentésre. Ott pedig a Főjegyző Asszony közölte: a vallomások alapján, valamint azért, mert a jegyzőkönyvben szereplő felvétel - amin a tagok lelkesen fogyasztják a 2 normál és 2 óriás Túró Rudit a vásárlótérben - NEM LÉTEZIK, minden eljárást megszüntetnek az érintettek ellen. Hát ennyi volt. Nincs bűntett, nincs maffia. A túrórudi-maffia már csak az emlékekben él…

Vizsgáljuk meg az esetet egy gazdasági-elemző szemével!

A két biztonsági őr azzal, hogy szerettek volna egy kis zsebpénzt a kávéjukra, micsoda lavinát indítottak el! Hát nem csodálatos a kapitalizmus? 2 normál és 2 óriás Túró Rudiból megélt 1 operátor (megfogott öt bűnöző), 2 bitonsági őr (legalább két órás jegyzőkönyv-felvétel), 5 jegyző (+ titkárnők a helyi ügyintézésen) és 1 Főjegyző (összevont eljárás), nem is beszélve magáról a Gyártóról. No meg arról, aki valójában elfogyasztotta őket…

Az már csak hab a tortán, hogy sem az őröket, sem Sasszemet nem veregették vállon valószínűleg (inkább lábbal illeték egyéb testrészüket :D). Egyedül az a tény szomorít el, hogy az 5 fiatal nem kapott egy TESZKÓ-hallgass-ajándékcsomagot a végigszenvedett tortúráért.

… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána ;) !

Szóval megalakult a maffia. Innentől kezdve a bandatagok jegyzőkönyvei önálló életet éltek. Megérkeztek az ország 5 különböző pontjára, a helyi illetőségű jegyzők kézbe - vagyis kezelésbe vették őket.
Ebben az időszakban virágzott a “Család”. A tagok eldöntötték, hogy az ügyük könnyebb kezelésének érdekében mindannyian a helyi eljárás keretén belül kérvényezik szabálysértési eljárásuk végrehajtási helyének módosítását. Az új hely, ahol majd a kivizsgálások folynak, összevonva mindegyik érintett egyén esetében - a terv szerint - az a város lesz, ahol maga a bűncselekmény bekövetkezett.
No de kanyarodjunk vissza a jegyzőkönyvek kalandos útjához. Az nem teljesen ismert, hogy mi történt mindegyikkel, de végül mind a megfelelő helyen kötött ki. Két papír útja ismert: F. Sándor (nem is oly fiatalkorú) bűnözőé, valamint G. Attila tettestársáé.
Kezdjük az elsővel. Miután a jegyző kézhez kapta a jegyzőkönyvet, nemsokára maga az érintett kapott egy idézést a lakóhelye szerinti Polgár Hivatalba a Jenő Úrhoz, azaz a Polgármesteri Hivatalba egy szabálysértési eljárásra. A Hivatalban, egy árnyas irodában a Mélyen Tisztelt Jegyző Úr már mosolyogva fogadta: nem kell fáradni, nem kell vallomást tenni, Ő már megfogalmazott egy vallomást, miszerint - idézem - fiatalkori csínytevés volt az egész, nem is gondoltuk mi azt komolyan, bla, bla, csak alá kéne írni. Nos a Jegyző Úrnak nem volt azért olyan szerencsés napja, mert ezek után egy fárasztó vallomás-felvétel várt rá, miközben villámló tekintetek tüzében égett a pofája. Gyakorlatilag egy cipőben járt a TESZKÓ biztonsági őreivel, nekik is ugyanezen okok miatt kellett hajnalban jegyzőkönyet írni: mert itt az ember Becsületéről volt szó. Az eljárás során az ügy intézés át lett kérve a tett színhelyének városába.
A másik papír esetében az ottani Jegyző Úr még előrelátóbban járt el. Az nem ismert, hogy egy iskolában tanultak-e a fentebb említettel, vagy ezt a jegyzőknek országos szinten oktatják, de megismételte a fent említetthez nagyon hasonló előre gyártott beismerő vallomást, DE ő G. Attila megkérdezése nélkül vissza is küldte azt!!! Mikor az érintett már nagyon hiányolta az idézést (már a többiek túl voltak rajta), érdeklődni kezdett a Hivatalban. Ekkor mosolyogva közölték vele a tényállást. Ezután - csak röviden - jött egy kisebb botrány, az előző nyilatkozat figyelmen kívül hagyását kérő nyilatkozat, majd egy valós - az érintett által kinyilatkoztatott - vallomás. A végeredmény ugyanaz: késve bár, de törve nem, az utolsó jegyzőkönyv is visszakerült a Bűn Városába.
A túrórudi-maffia szárnyalása innentől vesz végzetes fordulatot. Az ügyek összevonásra kerültek.